Hályogkovács módjára kívánja fejleszteni vállalkozását, vagy inkább szakszerű ismeretek alapján?
Ugye nem kíván csatlakozni azokhoz az egyébként kiváló szakemberekhez, akik teljes hálózatukat elbukták, mert nem voltak tisztában a franchise speciális ismereteivel? |
„A franchise technikájá”-ból minden lényeges dolgot megtanulhat, amit a frencsájzról tudni érdemes!
|
A frencsájz elmúlt közel húsz éves magyar történetében túlságosan is sokszor fordult elő, hogy kiváló szakemberek tudásuk javát beleadva hoztak létre frencsájz hálózatot és elbukták azt, mert a frencsájz speciális ismereteinek hiányában alapvető hibákat követtek el, és/vagy kijátszották őket. Nem ismerték a frencsájz minden lényeges elemét, vagy nem voltak tisztában a konstrukció belső összefüggéseivel, öntörvényeivel és így szinte elkerülhetetlenül olyan belső feszültségek támadtak, melyek maguk alá temették az egész láncot.
Egy frencsájz hálózat túl komoly dolog ahhoz, hogy felesleges kockázatokat vállaljon. Nem csak azért, mert mire eljut addig, hogy a csatlakozott vállalkozóktól bevétele is legyen, akkora összegeket kénytelen a fejlesztésbe fektetni, hogy elvesztésük egész vállalkozását megingathatja, hanem mert a sikertől függ immár nem csak az Ön, hanem a már csatlakozott vállalkozók egzisztenciája is, ez pedig óriási felelősséget ró Önre, és igen komoly veszélyeket rejt magában, amiket néhányan már sajnálatos módon meg is tapasztaltak.
Legyen mindig ura láncának, ismerjen meg mindent, ami sikerét elősegítheti!
„A franchise technikája” című dobozos tréning segítségével
- Megismerheti a frencsájz összes lényeges tudnivalóját,
- Megértheti az összefüggéseket az egyes tényezők között,
- Még akkor is segítséget kap vállalkozása fejlesztéséhez, ha soha nem akar frencsájzolni.
|
|
Ha frencsájz rendszerét „A franchise technikája” segítségével dolgozza ki, és láncát az itt tanultak figyelembe vételével fejleszti, garantálom, hogy
- nem felejti el egyetlen lényeges teendőjét sem;
- figyelembe veszi az egyes tényezők közötti összefüggéseket;
- lánca etikus szemléletű lesz, ahol érvényesülnek a partnerek jogos érdekei;
- hálózatán belül lényegesen kevesebb feszültség fog jelentkezni;
- stabil, megalapozottan fejlődni és növekedni képes vállalkozás birtokosa lesz.
A frencsájz hálózatok vezetőivel és munkatársaival való számtalan konzultáció során meglepetten tapasztaltam, mennyire nem ismernek, vagy tévesen használnak alapvető fogalmakat, illetve nem figyelnek fel az alkalmazott tényezőknek az adott hálózatra gyakorolt ellentmondásaira. A vészes ismerethiány azonban nem a láncok hibája, hiszen a néhány kiadvány ellenére nincs elérhető magyar nyelvű frencsájz irodalom. Frencsájz tárgyú könyv kiadását a rendkívül szűk kereslet miatt gyakorlatilag egyetlen kiadó sem vállalja, az alap- és középfokú szemináriumok az ismerethiány ellenére meglévő érdektelenség miatt évekkel ezelőtt megszűntek, praktikusan nincs lehetőség sem a frencsájz megismerésére, sem mélyebb ismeretek elsajátítására.
Úgy gondoltam, ebben a helyzetben is meg kell találni azokat a formákat, melyek a mai technikai lehetőségekhez igazodva képesek alaposabb tudást közvetíteni. Így született meg a "Növekedés a franchise segítségével" című sorozat ötlete, mely reményeim szerint felöleli majd a frencsájz minden lényeges területét, helyét és szerepét a vállalkozások világában, és az elméleti ismeretek közvetítésén túlmenően gyakorlati segítséget is nyújt a frencsájz vállalkozási modellt növekedésük eszközéül választó vállalkozóknak.
„A franchise technikája” ennek a sorozatnak mondhatni az alapköve, hiszen a frencsájz részletes leírásával olyan tárgyi ismereteket nyújt, melyek ismerete nélkül elképzelhetetlen egy frencsájz rendszer fejlesztése, és egy lánc kialakítása. |
Nagyon örültünk, hogy bekerülhettünk a tesztcégek közé, és már megjelenése előtt megismerhettük „A franchise technikája” című dobozos tréninget. Miután frencsájz rendszerünk kidolgozásának végső stádiumában voltunk, örömmel vettük a lehetőséget, hogy pontról pontra végigmenjünk az elvégzett munkán, és leellenőrizzük színvonalát. Óriási csalódásunkra több helyen alapvető változtatásokat kell végrehajtanunk, miután téves ismeretekre alapoztunk. Ami mégis a leghasznosabb volt számunkra, az egyrészt a kurzus komplexitása, másrészt a frencsájz leírásának szemlélete volt. Többször meghallgatva az előadásokat, sokkal jobban értjük az összefüggéseket, és várhatóan jobban is kezeljük majd az esetleges problémákat.

Poller Roland
Ügyvezető igazgató
„Éleslátás részletre” |
Gyakorló frencsájz lánc lévén örömmel vettük a meghívást a tesztcsoportba, mivel a működés során számos problémával kell megküzdenünk. Több ponton is sikerült beazonosítanunk a feszültség gyökerét, és intézkedtünk azok kijavításáról. Sajnálattal kellett azonban tudomásul vennünk, hogy nem lehet mindent teljes mélységében egyetlen kurzusba belegyömöszölni, és így több területen kényszerűen lemondtunk a gyakorlati eligazításról. Nagy reményekkel várjuk a sorozatnak a frencsájz kapcsolattal foglalkozó részét, és reméljük, hogy ott választ kapunk azokra a kérdésekre is, melyek a komoly előrelépés ellenére most még homályosak maradtak.

Csabai Beáta
Ügyvezető igazgató
„Nyelvtanulás – másként”
|
Az ún. dobozos tréning olyan képzési formát jelent, ahol az előadások prezentációja az előadással együtt jelenik meg DVD-n, miközben az előadások hangja külön CD-ken is mellékelve van, hogy olyan helyen (pl. autóban) is lehessen hallgatni, ahol a DVD nézés nem lehetséges. Általában melléklet még a prezentáció diáit tartalmazó füzet, - és ahol a téma indokolja - a feldolgozást segítő munkafüzet.
„A franchise technikája” a frencsájz olyan teljeskörű leírását adja, mely nem csak lehetővé teszi, hogy Ön módszeresen megismerje a frencsájz vállalkozási modell technikai tudnivalóit, hanem az összefüggések bemutatásával hozzásegíti Önt a frencsájz alkotó alkalmazásához is. Ez ugyanis a leglényegesebb, amire a gyakorló szakember szert tehet, hiszen Ön nem öncélúan szeretné megismerni a különböző vállalkozási modelleket, hanem vállalkozása fejlesztéséhez keresi azokat a technikákat, melyek elősegítik vállalkozása megalapozott növekedését. Ehhez nyújt segítséget „A franchise technikája”.
A 40 (!) téma köré csoportosított, több mint 7 óra hosszú előadások végigvezetik Önt mindazokon a kényes pontokon, melyek érdemben befolyásolhatják tervezett, vagy már meglévő frencsájz lánca sorsát. Nem csak elméleti ismereteket nyújt, hanem foglalkozik a gyakorlati alkalmazás teendőivel is, legyen az a belföldi hálózatépítés, a partnerkiválasztás, vagy a nemzetközi elterjesztés.
„A franchise technikája” igen részletesen foglalakozik a frencsájz szerződés csapdáival és azokkal az összefüggésekkel, melyek segítségével a szerződés egyes pontjai alapján képet alkothatunk a hálózat etikai és szakmai színvonaláról. A frencsájz rendszerjellegének hálózati és egységszintű részletes bemutatásával megérthetjük e vállalkozási modell komplexitását, és alapvető érdekelletéteit, azokat a konstrukcióból adódó feszültségpontokat, melyek akkor is képesek problémákat, vagy akár konfliktusokat is generálni, ha mindent jól csinálunk.
„A franchise technikája” nagy figyelmet fordít azokra a pontokra, melyek számos működő lánc igen komoly problémáit okozzák, legyenek azok az elméleti tudás hiányosságai, vagy gyakorlati teendők. Részletesen tárgyalja a felek érdekviszonyait, lehetséges ellentéteik forrásait, és - ha csak arányos mélységben is - ötleteket ad azok kezelésére is.
A kurzus részletes tartalomjegyzéke:
- Bevezető
- A frencsájz folyamata
- A frencsájz fogalma
- A frencsájz fajtái
- A frencsájz tulajdonságai
- A frencsájz és a növekedés
- Stratégiai jelenősége
- A frencsájz és a versenyelőny
- A frencsájz rendszerjellege
- Rendszerjellege, mint egység
- Rendszerjellege, mint hálózat
- A frencsájz filozófiája és elvei
- A frencsájz előnyei
- A résztvevők
- A rendszertulajdonos
- Típusai
- Alapkérdései
- Előnyei
- Hátrányai
- Kötelezettségei
- A rendszerbérlő
- Típusai
- Alapkérdései
- Előnyei
- Hátrányai
- Kiválasztása
- A két fél kapcsolata
- A díjak
- Marketing
- A döntés - frencsájz, vagy nem frencsájz?
- Az alapvállalkozás alkalmassá tétele
- A rendszerkidolgozás
- A kísérleti egység
- A belföldi elterjesztés
- A hálózatfejlesztés
- A frencsájz prospektus
- A frencsájz szerződés
- A külföldi elterjesztés
- Befejezés
Mi az, amit kap?
- DVD-ken megkapja az összes előadást a hozzá tartozó Powerpoint prezentációval együtt;
- Külön CD-ken megkapja az összes előadás hanganyagát, hogy kocsiban, vagy más helyen is hallgathassa őket;
- A prezentáció diáit.
A sorozat első részénél még külön füzetben mellékeltem az előadások szerkesztetlen, leírt szövegét is, de - mint kiderült -, azokat senki nem használta, ill. az élő beszéd pongyolasága leírva inkább zavarólag hatott, mint segített volna, így a szövegmellékletet inkább elhagytam.
|

A képen láthatja a sorozat első részének tartalmát, e rész grafikája még készül
|
| |
„A franchise technikája” lehetővé teszi, hogy
- Ön olyan egyéni ellenőrző listát állítson össze teendőiről, mely az Ön vállalkozásának fejlesztési igényeit testre szabva tükrözi;
- frencsájz rendszerének koncepciója egészséges legyen;
- Ön reális igényeket alakítson ki a lánc nyereségtermelő képességét illetően;
- Ön tisztában legyen a felek kapcsolatának lehetséges feszültségforrásaival;
- Önt ne érhessék meglepetések a rendszer kiépítése, ill. a lánc fejlesztése során.
Kinek NEM való „A franchise technikája”?
- Azoknak, akik úgy gondolják, hogy már mindent tudnak a frencsájzról,
- Azoknak, akik úgy gondolják, hogy őket már nem érheti meglepetés,
- Azoknak, akik úgy gondolják, hogy tökéletesen dolgozták ki rendszerüket, és a leghatékonyabban építették fel az erre épülő hálózatukat.
Ők valóban ne rendeljék meg az anyagot, felesleges pénzkidobás lenne számukra!
Ön egyedi, exkluzív termékhez juthat hozzá, ha él ajánlatommal!
Több ok alapján is arra a döntésre jutottam, hogy a tréningből egyelőre
mindössze 100 példány
készül. A sorozat tavaly elkészült első részét nem hoztam nyilvánosságra, kizárólag Wolf Gábor két nagy konferenciáján, a Marketing Szuperkonferencián és a Gazdag Tanácsadó Konferencián elhangzott előadásaim közönségének kínáltam fel megvételre, és a gyakorlati alkalmazás tapasztalatai alapján ítélve ez nagyon bölcs döntés volt. Kiderült, hogy az ilyen típusú anyagok csak azoknak való, akik komolyan gondolják vállalkozásuk fejlesztését, és ehhez már megtették az előkészítő lépéseket.
Joggal kérdezheti, mibe kerül ez Önnek?
"A franchise technikája" egy kétnapos szeminárium teljes, nettó 7 óra 17 perces anyaga. Ha Ön egy szemináriumon hallgatná végig „A franchise technikája” anyagát, a mai oktatási tarifákkal számolva a két napért legalább 80 - 100.000 forintot fizetne, és számolnia kellene a nemzetközi statisztikák által bizonyított ténnyel, hogy már egy-két nap múlva sem tudna - még jegyzetei felhasználásával sem - a hallottak 40 (!) százalékánál többet tartalomhűen visszaidézni.
A dobozos tréning ára is 80e forint + áfa, vagyis Ön egyetlen személy képzésének díjáért jut egy komplett kurzus birtokába, mely lehetővé teszi, hogy Ön
- akkor nézze, vagy hallgassa meg, amikor valóban tud figyelni, vagy szüksége van rá,
- annyiszor nézze, hallgassa meg, ahányszor csak akarja, és akkor, amikor csak akarja,
- azt a részt nézze vagy hallgassa meg, amelyikre éppen szüksége van,
- hiánytalanul fel tudja idézni a teljes ismeretanyagot, így a felejtés miatti kiesés is minimális.
Ezek az előnyök mind-mind érvényesülnek, arról nem is beszélve, hogy ha frencsájz láncot épít, a vezetők és munkatársak széles körét kellene beiskoláznia – tapasztalataim szerint átlagosan 6-7 főt –, ami már komoly költséget jelentene, miközben Ön az anyagot korlátozás nélkül bocsáthatja tetszőleges számú munkatársa rendelkezésére, amivel már százezreket takaríthat meg, és akik az ismétlés lehetősége miatt szintén magas szinten tudják elsajátítani az ismereteket.
|
| Rendkívüli bónuszlehetőség! |
Minden megrendelő bónuszként megkapja 2 DVD-n a tavalyi Marketing Szuperkonferencián elhangzott két előadásom 28.000 forint + áfa árú videofelvételét, melyben a frencsájz által lehetővé tett stratégiákról, illetve arról adtam elő, milyen lehetőségeket nyújt a frencsájz eszköztárának tetszőleges mélységű alkalmazása a független vállalkozásoknak is.
|
És ez még nem minden! |
Annak érdekében, hogy Ön nyugodtan megrendelhesse „A franchise technikáját”, átvállalom az Ön teljes kockázatát!
Sokéves szemináriumi tapasztalataim alapján annyira biztos vagyok „A franchise technikája” hasznosságában, hogy egy teljes évre érvényes visszafizetési garanciát vállalok. Ha Ön egy éven belül úgy dönt, hogy a kurzus ára nincs összhangban értékével, és eredeti formájában visszaküldi a dobozos tréninget, szó és további kérdés nélkül visszautalom Önnek a teljes vételárat!
|
Ne mulassza el ezt az egyedülálló alkalmat és azonnal rendelje meg „A franchise technikáját”! Ne feledje: ha lekési a 100 példányt, már csak a bizonytalan időpontban történő utángyártás során vásárolhatja meg!
Ne feledje: ha most kihagyja a lehetőséget, kiteszi magát a veszélynek, hogy
- rendszere lukas lesz, valamely fontos tennivalót nem végzi el,
- miután esetleg nincs teljes körűen tisztában a frencsájz minden tényezőjével, belső összefüggéseivel, valamely feladatot nem, vagy csak hiányosan végez el,
- bizonyos ismeretek hiányában esetleg hibás döntést hoz, vagy tévesen irányítja hálózatát.
Remélem Ön is tisztában van vele, hogy a saját tudásába fektetett pénz nem költség, hanem befektetés. Nem az a kérdés, hogy mennyibe kerül, hanem hogy mennyit hoz, vagy milyen felesleges kiadásoktól mentheti meg Önt.
Remélem, sikerrel keltettem fel érdeklődését és „találkozunk a kurzus folyamán!
Üdvözlettel
Haraszti Mihály
u.i. Ha megrendeli „A franchise technikáját”, a rendelést visszaigazoló levélben újabb, még kedvezőbb ajánlatot teszek majd Önnek. Várom megrendelését! |
|
Igen! Szeretném megrendelni a "A franchise technikája" című dobozos tréninget, mely lehetővé teszi frencsájz ismereteim bővítését. |
| |
|
Haraszti Mihály huszonegy évet töltött a nemzetközi kereskedelemben, míg egy külkereskedelmi vállalat stratégiai igazgatójaként be nem fejezte állami pályafutását. 1989 óta magáncégében foglalkozik vállalkozásfejlesztéssel, a kis- és középvállalkozások növekedésének stratégiai és taktikai kérdéseivel, ezen belül is kiemelten a frencsájz témájával. A Magyar Franchise Szövetség egyik alapítója, és az első periódusban alelnöke. Számos könyv és egyéb publikáció szerzője. Tanított számos egyetemen és főiskolán. Több amerikai és magyar vállalkozásfejlesztéssel foglalkozó szervezet elnökségének és tanácsadó testületének volt tagja. Független tanácsadóként elsősorban képzéssel, tanácsadással, kisvállalkozások stabilizálásával és válságmenedzselésével, valamint franchise rendszerek gondozásával foglalkozik. |
|
|